dec. 11 2011

Bakonyi Géza rövid tanulmánya a realizmus megjelenéséről a 20. század olasz prózairodalmában.


Bakonyi Géza, a Bölcsészettudományi Kar Könyvtártudományi Tanszékének alapítójához sok különböző tudományos értekezés, tanulmány fűződik. Ezek egyike ez az esszé, amelyben azt vizsgálta, hogyan vetette meg lábát a múlt század olasz irodalmában a realizmus irányzata.

A dolgozat első részében a realizmust, mint fogalmat próbálja tisztázni. Az elején mindjárt a jeles olasz író, Pirandello könyvtáros hősét, Mattia Pascal-t idézi: „Még ma is azt hisszük, hogy a hold csak azért van fent az éjjel, hogy nekünk világítson, ahogy azt a nap is teszi nappal, s a csillagok azért, hogy legyen miben gyönyörködnünk éjszakánként”. E gondolat értelmében csak annyira igyekszik körülírni a realizmust, hogy az „világítani tudjon” az értelmezés során.

Ezzel a bevezetéssel adja meg a hangot a fogalom komplexitásának feltárásához. Mert – amint elmondja – a realizmus meghatározása sohasem volt egyértelmű az olasz irodalomban. Minden korszakban más és más módon igyekeztek azt jellemezni, így a jelentése folyamatosan változott. Mint művészi kifejezésmódnak az volt az elsődleges célja, hogy az adott kort, a benne élő embereket, illetve a különböző eseményeket a maguk realitásában, valóságában ábrázolja.

A XX. századi olasz irodalomban, ahogy a szerző megállapítja, nem létezett igazi realizmus, csak afféle realista tájékozódások. A művelői nagy ívben szakítottak az addigi normákkal, és idealizált hősök helyett az egyszerű, hétköznapi embereket állították középpontba. Az egész stílust a mindennapiság ábrázolása jellemezte. A szerző részletesen elbeszéli, milyen események járultak hozzá mindehhez. Megvizsgálja, melyek voltak azok a történelmi jelenségek, eszmei áramlatok, amelyek jelentős mértékben formálták a korai modern olasz irodalom szerepét, sajátosságait.

A dolgozat második részében bemutatja az olasz realista tájékozódások irányzatait, részletesen jellemezve őket, feltárva a fő jellemvonásaikat, valamint felsorolva azok legjelesebb képviselőit.

Bakonyi Géza eme dolgozata a Kandidátusi Értekezés Tézisei sorozat darabjai között jelent meg. Terjedelmét tekintve elég rövid, ám tudományos szempontból nem tekinthető jelentéktelennek. A szerző összegzi benne az olasz próza területén végzett nagyszabású kutatásainak eredményeit.

Az esszét elsősorban az olasz irodalmat tanulóknak ajánlanám. Mivel sok olasz nyelvű irodalmi szakkifejezés fordul elő benne, nem árt, ha az olvasó rendelkezik némi olasz nyelvtudással. A végén található bibliográfia olasz szerzők írásait tartalmazza a témával kapcsolatban, így szakirodalom keresésére is remekül megfelel a könyv.