A Magyar Könyvtárosok Egyesülete immár hagyományosnak számító, a hallgatók számára kiírt pályázati felhívását az MKE 44. vándorgyűlésén való részvételre a mellékletben olvashatják. Az idei rendezvényre 2012. július 12. és 14. között Győrben kerül sor "Stabilitás, innováció, inspiráció: könyvtárak változó környezetben" címmel.

Bővebben...

Az egyetemi meseíró verseny keretében, versenyzőnként 1 művel lehet indulni, melynek óvodás gyerekeket kell segítenie az orvosoktól/betegségektől való félelem leküzdésében.

Bővebben...

Köztársasági ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatási intézmény azon teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben résztvevő hallgatói, akik a jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek, és legalább 55 kreditet megszereztek.

A pályázók a konkrét információkat itt találhatják meg:

http://to.arts.u-szeged.hu/Kozt/index.htm

A pályázatot a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája hirdeti Juhász Gyula halálának 75. évfordulójára. A versenyzőket szakértői zsűri fogja értékelni.

Bővebben...

A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Kara Fiatal bölcsészek a tudományért címmel Intézményközi Tudományok Diákköri Konferenciát szervez 2012. május 4-én.

Bővebben...