A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke a Nemzeti Tehetség Program (NTP-TMV-17-0106) támogatásával meghirdeti a „Barátod az internet – hogyan segít, hogy művelt is legyél?” című kreatív műveltségi versenyét.

 

A verseny célja

A tanulmányi verseny célja, hogy megmutassuk: az informatika és a műveltség mennyire szorosan összefügg, a kettő milyen hatékonyan tudja egymást segíteni. Célunk, hogy a verseny résztvevőinek digitális írásbeli készségei úgy fejlődjenek, hogy egyben műveltségük is növekedjen, s rávezessük a diákokat arra, hogy a „keresés” önmagában kevés, hiszen műveltség nélkül hatékony keresés sem végezhető, tehát a klasszikus, tudásközpontú műveltség és a modern technológia nem kizárja, hanem erősítheti egymást.

Szeretnénk, ha a megoldott feladatok alapján maguk a diákok bizonyítanák be, hogy az internet használata nem egyszerűen csak egy eszköz a tanuláshoz, hanem annál sokkal több: hasznos és jó barát. A verseny során minél nagyobb teret szeretnénk engedni a versenyzők kreativitásának. A diákok a megfelelő internetes ismeretekkel és digitális eszközökkel oldják meg az egyes feladatokat – hogy a tanulás egyben szórakozás is legyen.

 

A versenyfeladatokról

A diákoknak a verseny folyamán az informatika eszközeivel olyan műveltségi kérdéseket kell megoldaniuk, amelyek gondolkodásra késztetik őket. A megoldások fontos részét képezi a feladatok megoldásának részletes ismertetése, azaz le kell írniuk, hogyan keresték meg a választ, hogyan döntötték el, mi hiteles forrás, mi nem az; hol találták meg például a megadott verset vagy szakirodalmat; vagy milyen nagy gyűjteményeket (pl. könyvek, folyóiratok, könyvkatalógusok, múzeumok, adatbázisok) használtak és miért éppen azokat.

 

A versenyben való részvétel feltételei

A versenyre a Kárpát-medencéből a középiskolák 11–12. osztályos tanulói jelentkezhetnek.

 

A jelentkezés módja

A versenyzők 2017. november 13-tól – 2017. december 31-ig online módon, díjmentesen jelentkezhetnek az alábbi honlapon: http://evasys.u-szeged.hu/evasys/online.php?p=N9E4X (a lap alján)

 

A verseny szervezésének általános elvei

A verseny háromfordulós: az első és a második forduló online zajlik, a harmadik a tíz legjobb tanuló részvételével, szóban.

Az egyes fordulók értékelése önállóan történik, az elért pontszámok nem adódnak össze.

 

Az első forduló

Tervezett időpont: 2017. november-december

A verseny első fordulója az alábbi linken érhető el: http://evasys.u-szeged.hu/evasys/online.php?p=N9E4X

A Tanszék – egyben a verseny zsűrije, a Versenybizottság – döntése alapján a második fordulóba 30 versenyző juthat. (Ettől a számtól a Versenybizottság indokolt esetben eltérhet.) Az első forduló eredményeit, a második fordulóba továbbjutó versenyzők nevét, és a második fordulóra kitűzött feladatok témáit 2017 januárjában kapják meg a továbbjutott diákok.

 

A második forduló

Tervezett időpont: 2018. január

A verseny januári, második fordulója szintén online zajlik.

A második forduló alapján a 10 legjobb eredményt elérő versenyző vehet részt a döntőben Szegeden.

 

A harmadik forduló

Tervezett időpont: 2018. április eleje

A verseny április, harmadik fordulója (döntő) szóban zajlik.

Résztvevők: a második forduló 10 győztes tanulója.

Tervezett helyszín: SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék, 6722 Szeged, Egyetem utca 2.

A harmadik fordulóban résztvevők feladatait a Tanszékünk oktatóiból álló zsűri helyben értékeli.

A döntőben a résztvevőknek az előre kiküldött feladatkiírás és segédanyagok alapján kell a feladataikat megoldaniuk.

 

A verseny díjainak kategóriái és a verseny győztes tanulóinak tervezett tárgyi díjazása

A döntőbe jutott tanulók az alábbi értékes jutalomban részesülnek az emléklapon kívül:

  1. díj: 50e Ft ösztöndíj
  2. díj: 30e Ft ösztöndíj
  3. díj: 20e Ft ösztöndíj

Továbbá a 10 szóbeli fordulóba került versenyzőnek és kísérő tanárának Tanszékünk kifizeti az útiköltséget és 1 éjszakai szállást, valamint bemutatja a Szegedi Tudományegyetemet és az SZTE Klebelsberg Könyvtárat.

 

További információ

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.